Dr. Regényi Gábor (1879-1914);
Szabadka, Bajai úti temető, egyházi rész II. parcella, 1. sor
Tisztelt Látogatóm!
"Csak a kereszt marad fekete jel: mutatja, hogy mind erre mentek el, mert ez az ember útja" (Wass Albert)
Ön egy, főleg temetőkkel foglalkozó honlapot nyitott meg. Első sorban szűkebb közösségem, Szabadka temetőit kívánom bemutatni, de vannak felvételek vidéki és külföldi temetőkből is. A temetőről először őseink, szeretteink jutnak eszünkbe. Számunkra ők ott élnek tovább. Beleolvasva a sírfeliratokba, a múlt jelenik meg előttünk. Akaratlanul is felidézzük elődeinket, akik e vidéken éltek és dolgoztak, megjelennek a társadalmi ranglétrák, az, hogy kit hogyan értékelnek a rokonok.
Habár a halálról, a temetkezési szokásokról, a gyászról, egyáltalán a temetésről és temetőről nem beszélünk szívesen, akarjuk-nem akarjuk, el kell, hogy ismerjük, a halál az ember életében a születés és a házasságkötés mellett a három legfontosabb biológiai-társadalmi esemény egyike. Miért nem fogadjuk el a valóságot? Miért "feledkezünk meg" erről, holott nap, mint nap szembesülünk vele, amikor a sokszor tragikus formában jelentkező haláleseteket, szeretteink távozását kell tudomásul vennünk? Az élettől elköszönni: se jó, se rossz nincs abban, vagy soha ne gondolj rá, vagy minden pillanatban. Ki nem fog félni tőle, kegyelmes a vég hozzá, átöleli erősen, ahelyett, hogy kínozná. Figyeld bár elmúlásod, míg a másodperc kattog, úgysem érheted tetten, mikor kettesben vagytok. A süket semmiségbe egyetlen sugár int csak: benned is emberré vált a ribonukleinsav. S ha igaz, hogy szívedben nem volt helye a rossznak, túléled, amikor rád födelet csavaroznak (Bory Zsolt: Ribonukleinsav) A temetőhöz senki sem marad közömbös. Miért? A temető mindenkinek mást jelent. Mást a gyászolónak, mást egy kutatónak, és mást egy gyereknek.
Ma a temetőnek hármas szerepe van: kegyeleti, közegészségügyi és zöldfelületi. A település jelentős zöldfelülete kellene, hogy legyen, kegyeleti és pihenőhely azok számára is, akik szeretteik temetési helyétől távol élnek. Az emberi érzelmek, a gyász és a könnyek helye, a végső megpihenés, a feloldozás helye. Az imádkozás, az elmélkedések helye, ahol intim kapcsolatba kerül a hozzátartozó az elveszett szeretettel. A temetőbe nemcsak temetésre járunk. Emlékezni is, imádkozni szeretteinkért. Mindenszentekkor mécsest gyújtunk, szeretteinkre gondolunk.
Sajnos, napjainkban a temető igen gyakran a képmutatás, a versengés helye, egy közlekedési út, a gátlástalan fiatalok itt élik ki magukat.
A temetők lényegesen nagyobb területen fekszenek, mint egy település összes parkja. Parkszerűen rekonstruálva emlékparkká alakíthatók. Ne csak egy-két emberöltőre terjedjen ki figyelmünk őseink kertjére! A családi sírokhoz odatalálunk. De ismerjük-e temetőinket? Miért hagyjuk, hogy a sírok elhagyatottak legyenek? Fedezünk-e fel újat? Rá tudunk-e csodálkozni egy-egy művészi emlékműre? Szövegre?
Azt szeretném, ha a honlap lapozása nem csak rácsodálkozás lenne, hanem a temető iránti érzelmi kötődés megerősödése is.